...

2010.10.16.  19:42:01  *****: na és mi a baj a csajszival?? 
2010.10.16.  19:42:43  zoltán: Nem szeretem és van 2 gyereke akit viszont igen
2010.10.16.  19:42:59  zoltán: nehéz így dobbantani 
2010.10.16.  19:43:03  *****: ja értem 
2010.10.16.  19:43:27  *****: uh mért nem próbálsz meg egy másik kapcsolatba átlépni 
2010.10.16.  19:43:35  *****: hátha ugy könnyebb 
2010.10.16.  19:43:50  *****: profi vagy benne :-) :-) 
2010.10.16.  19:49:25  *****: de most komolyan mért nem próbálod meg úgy? 
2010.10.16.  19:50:06  zoltán: nem tudom. 
2010.10.16.  19:50:19  zoltán: Lehet hogy félek 
2010.10.16.  19:50:41  *****: mitől????? 
2010.10.16.  19:50:45  *****: nem ugy ismerlek mint aki fél 
2010.10.16.  19:51:54  zoltán: öreg vagyok,csúnya mindig fáradt kinek kell egy ilyen pasi 
2010.10.16.  19:52:21  *****: meg hülye vagy 
2010.10.16.  19:52:21  *****: ENNYI 
2010.10.16.  19:52:32  *****: Nem kéne így hozzá állni 
2010.10.16.  19:52:54  *****: öreg?? csúnya??? fáradt meg a munkától ennyi 
2010.10.16.  19:53:32  zoltán: lehet hogy igazad van 
2010.10.16.  19:53:49  *****: biztos hogy igazam van 
2010.10.16.  19:54:43  *****: szerintem próbálj keresni valakit aki segít hogy kilépj 
2010.10.16.  19:55:08  zoltán: igaz 
2010.10.16.  19:55:25  *****: lenne aki érdekelne?? 
2010.10.16.  19:55:50  zoltán: hát nem is tudom 
2010.10.16.  20:01:00  zoltán: bocsi de mennem kell itt a házisárkány

...

2010.10.17.  17:32:41  zoltán: amúgy hogy telt a hétvégéd? 
2010.10.17.  17:33:01  *****: eltelt lassan 
2010.10.17.  17:33:05  *****: neked??? 
2010.10.17.  17:33:25  zoltán: szarul mint mindig 
2010.10.17.  17:33:49  *****: na?? 
2010.10.17.  17:34:27  zoltán: se pénz se normális csaj se semmi 
2010.10.17.  17:34:47  *****: uh az nem jó 
2010.10.17.  17:36:27  *****: Nincs normális csaj?? tegnap is ott volta barátnőd 
2010.10.17.  17:37:13  zoltán: nála lakok 
2010.10.17.  17:37:35  zoltán: és ez már nem olyan jó 
2010.10.17.  19:45:12  *****: egyedül vagy? 
2010.10.17.  19:45:22  zoltán: igen 
2010.10.17.  19:45:38  zoltán: miért? 
2010.10.17.  19:45:52  *****: csak kérdeztem semmi extra 
2010.10.17.  19:46:03  *****: azt hittem otthon van a barátnőd 
2010.10.17.  19:46:29  zoltán: itthon van csak fürdik 
2010.10.17.  19:46:37  *****: ja értem 
2010.10.17.  19:47:20  *****: nem szól? 
2010.10.17.  19:47:48  zoltán: miért szolna? 
2010.10.17.  19:48:08  *****: háthogy velem beszélgetsz 
2010.10.17.  19:48:21  *****: én biztos nem örülnék neki 
2010.10.17.  19:49:39  zoltán: nem szól mert bízik bennem 
2010.10.17.  19:49:55  *****: és jól teszi??? 
2010.10.17.  19:50:08  zoltán: nem 
2010.10.17.  19:50:16  *****: :-) 
2010.10.17.  19:50:28  zoltán: azért nyitott szemmel járok 
2010.10.17.  19:50:43  *****: ok 
2010.10.17.  19:50:48  *****: hűséges?? 
2010.10.17.  19:51:03  *****: Te semmit nem változtál:-) 
2010.10.17.  19:51:15  zoltán: az 
2010.10.17.  20:57:40  *****: egyébként te szeretnél saját gyereket?? 
2010.10.17.  20:58:02  zoltán: igen egyszer 
2010.10.17.  20:58:19  *****: egyszer? 
2010.10.17.  20:58:23  zoltán: de elötte biztos háttér kell 
2010.10.17.  20:59:20  zoltán: meg rendes asszony 
2010.10.17.  20:59:21  *****: ez így van 
2010.10.17.  20:59:37  *****: azt mondtad hogy ő rendes nem?? 
2010.10.17.  20:59:51  zoltán: de 
2010.10.17.  21:00:08  *****: akkor? 
2010.10.17.  21:00:09  zoltán: de nem az igazi 
2010.10.17.  21:00:21  *****: ja értem 
2010.10.17.  21:00:35  *****: az baj ha így érzed mért ne lépsz akkor? 
2010.10.17.  21:01:09  zoltán: lassa fogok 
2010.10.17.  21:01:40  *****: csak mert ennek akkor így nincs értelme 
2010.10.17.  21:01:52  *****: csak idő húzás mind kettőtöknek 
2010.10.17.  21:02:19  zoltán: ez így van 
2010.10.17.  21:02:35  zoltán: nem tudok mit tenni még 
2010.10.17.  21:02:49  *****: mert?? 
2010.10.17.  21:03:36  zoltán: ezt máskor itt van 
2010.10.17.  21:03:48  *****: ok

 

Kínkeservvel múlnak az éjszakák. Szürkék és nyirkosak a nappalok, akár a pincekő. Mindenfelől fájdalmas feszültség kapdos felém. Mintha eltévedtem volna egy labirintusban, amelynek azért vágtam neki, hogy végül fényre, s magamra leljek, fellélegezhessek. Értelmetlen és haszontalan az életem. Érzékelőszerveim be- és összeszáradtak. Úgy érzem magam, mint egy darab őskori gyanta. Magamnak sem kellek. Csapdába tévedtem, s már a kedvem is elmúlt, hogy kiutat keressek. Nem érdekel. Már semmi sem érdekel. VELED.

(Vavyan Fable)

Miután Isten megteremtette a világegyetemet, észrevette, hogy maradt két dolog, amit el kell osztania Ádám és Éva között.

Az egyik - magyarázta - egy olyan szerszám, amelynek révén tulajdonosa állva tud pisilni. Ádám ráizgult, és könyörgött, hadd kapja ő meg. Éva kegyesen mosolygott, és azt mondta Istennek, ha Ádám tényleg olyan nagyon szeretné, akkor legyen az Övé. Így hát Isten Ádámnak adta, aki azon nyomban kiment, izgatottan lepisilt egy fát és mintát rajzolt a homokba. És Isten látá, hogy ez jó.

Isten ekkor Évához fordult. „Nos, íme a másik dolog. Szerintem a tiéd lehet", mondta. „Köszönöm", válaszolta Éva. „És hogy hívják?" Isten visszamosolygott rá, és így szólt: „Ez a többszöri orgazmus."'

Nem tudod, hogy tudom: hazudtál nekem!
S tudom, hogy nem tudod: sebet vágtál szívemen!
Aki szeret, ismeri a megbocsátást.
Inkább hallgat; lezárja a múlt fájdalmát!

Oly nehéz hinni szavadnak,
Oly nehéz lezárni a múltat.
Szavadnak, mely hűségről beszél,
A múltat, mely a jövőben is él!!!

Kétség él lelkemben,
düh és szerelem szívemben.
Fáj a szívem, mert hazudtál,
Fáj a lelkem, mert haragszol rám!

S Te most sem tudod, mit okoztál!

Néma csöndben hideg szél.
Fájó könnyem mennyit ér?
Szívem, mint arcom tiszta sár.
Szomorú árnyékot vetnek a fák.

Könnyesőben szélvihar,
A szerelem mindent felkavar.
Ezer villám a mélybe csap,
S szívem őrzi a fájdalmat.

Forró könny olyan égető,
Nem hűti le a jégeső.
Könnycseppekből így lesz ér.
Fagyos szívben forr a vér.

Az érből így lesz majd patak,
S a patak majd folyóvá dagad.
Millió sebből vérzek én,
A szerelem vér-vörös tengerén.

Az egész egy ördögi találmány,
Vihar helyett lehetne szivárvány.
De elvakít a szürkeség,
S ezért jár a büntetés: a szenvedés.

A fájdalom emészti lelkemet.
S a testem néha megremeg,
Hogy nem vagy velem az annyira fáj,
Sodor a szél és sodor az ár.

Sötétbe borultak a fellegek,
S a sötétben félek, szenvedek
Lehet, hogy nem jössz vissza már.
Farkasként üvölt a némaság.

Délibábot rajzol a köd,
Mert minden lépcső a mélybe lök.
Mit a homokba írsz, eltemet a szél,
S mit nevetve dobtál, most sírva kérsz.

Egy könnyből így lesz óceán,
Csendes mert uralja a magány.
De néha dörög még az ég,
S villámként csap belém az egyedüllét.

Életből így válik halál,
Könnycseppből hatalmas óceán.
Vágyak tüzéből szunnyadó parázs,
Szerelemből fájdalmas magány.

Felhők közt nem tör át a fény!
Nem kaptam egy apró kis reményt,
Zátonyra futott lettem én,
A szerelem Vér-Vörös tengerén.

(Sáfrány Norbert )

...a kereszténység egyik legfontosabb ünnepe, amelyen Jézus Krisztus születésére emlékeznek, aki a keresztény vallás szerint Isten fia, és az emberiség Megváltója, aki emberré lett, keresztre feszítették és feltámadt. Időpontja a nyugati kereszténységben december 25-e, a keleti keresztények egy részénél január 7-e (bár dátum szerint itt is december 25-e); az örmény kereszténységben január 6.

A karácsonyi ünnep szellemiségéhez, és jellegéhez hasonló ünnepek már korábban is léteztek, például a pogányok téli napfordulós ünnepe, a szaturnália ünnepségek. Az ókori Rómában december 17-25 között tartották a földművelés istenének, Szaturnusznak ezt a nagy ünnepét. Ekkor nagy táncos vigadalmakat tartottak birodalom szerte. A fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. A régi pogány ünnep vigasságokkal volt tele, mivel a téli napforduló a régi földművesek körében az újjászületést, a reményt táplálta. A földművesek számára fontos volt a meleg eljövetele, mivel a létük múlott rajta. A meleg időszak a bőség időszaka volt, míg a hideg időszak a sötétség és a nélkülözés időszaka, ilyenkor az isteneket igyekeztek jókedvre deríteni. A szolgák megajándékozása is elterjedt volt. A házakat örökzöld borostyánokkal díszítették.

Miután a kereszténység államvallás lett, hamarosan hivatalos keresztény ünneppé nyilvánították Jézus születését. Ezt az eseményt a 4. századtól kezdték ünnepelni, január 6-án Epiphaneia néven. A keresztény vallási ünnep Jézus születésének történetére épül. A keresztény hit szerint Jézus a próféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől. A Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint napkeleti bölcsek indultak („háromkirályok”) útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el őket Jézushoz.

A 4. század végétől a keresztény egyházak mindinkább december 25-én kezdték ünnepelni Jézus születését, január 6-án pedig a Jordán folyóban való megkeresztelését (vízkereszt ünnepe). Ennek oka valószínűleg az volt, hogy a december 25-én végződő római szaturnália ünnep helyére állítsák a keresztény karácsonyt. Jézus születésének történetével együtt új vallási tartalommal töltötték meg a pogány ünnepet.

A 16. században a reformáció új tartalommal töltötte meg a karácsony ünnepét is. Az addigi templomi liturgia kezdett beköltözni a házakba. Az emberek a Biblia otthoni forgatása révén a vallásos ünnepeket és szertartásokat elkezdték otthon is ünnepelni. Kialakult sok karácsonyi szokás, például a karácsonyfa-állítás az evangélikusoknál Németországban. A 18. században már egész Németországban, a 19. században előbb Ausztriába, majd egész Európába, a kivándorlókkal az Újvilágba, és így kezdett meghonosodni az egész nyugati keresztény világban. A karácsonyfákat kezdetben édességekkel és gyümölcsökkel díszítették fel, később kezdett kibontakozni az üvegdíszek megjelenése. A karácsony megünneplése egyre inkább kezdett szokássá válni a nem vallásos családok körében is, a szeretet, a béke ünnepeként, a vallásos keresztényi rítusok egy részét átvéve. Napjainkban, az európai zsidó-keresztény kultúrkörben a karácsony népszerű és sokakat érintő ünneppé vált, amely mindenki számára más-más jelentést hordoz.

Magyarországon a szocializmus idején a vallásos hátterű fenyőünneppel helyettesítették.

A vallásos keresztények számára az ünnep fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). December 24-én hagyományosan a vallásos családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult hogy hal kerül ilyenkor az asztalra.
December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy vacsora. A család, esetleg a nagyobb rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a fő együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.

A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokás megajándékozni szeretteinket. Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor fogyasztási lázzá torzítva az ünnep valódi lényegét.

         Akkor       és        Most

 

 

 

Férjhez megyek

 

Irodalom:     4

Matematika:     4

Történelem:     5

Földrajz:     4

Informatika:     4

 

Irodalom:   67%

Matematika   72%

Történelem:   66%

Földrajz:   62%

Informatika:   84%

 

"Többször kértelek, először szépen, majd kevésbé szépen, hogy tüntesd el az életünkből. Nem tetted meg. Őt választottad. Úgyhogy eltűnök én. Te is csak olyan vagy, mint a többi."

A visszaszámlálás megindult, de senki sem tudja hol tart. Itt nincs digitális kijelző piros számokkal. Ez bármelyik pillanatban robbanhat.

"Feltúrtuk a remény szemétdombját, s ahogy a kedvenc bögrét ragasztaná meg az ember, úgy illesztgettük egymáshoz a halott szerelem darabjait. Persze, az első koccanásnál széthullott az egész. Idővel fárasztóvá vált, hogy mindig ugyanabba a kelepcébe sétálok bele."

(Vavyan Fable - Démontangó)

 

... mert én nem értem. Bár lehet, hogy én vagyok a hülye.

Mi késztet arra egy nőt, illetve akárkit, hogy ráragadjon valaki másra, akkor is, ha tudja, hogy az foglalt? Hogy üzeneteket írogasson, azután csupa nagybetűvel üvöltözve elhajtsa a leprába, majd megintcsak üzeneteket írogasson? És hogy ismeretlenül is leszólja, kritizálja azt, aki az üzenetek címzettjével van? Milyen elmebeteg viselkedés már ez?

(Nem, nem néztem bele megint az üzenetekbe - az üvöltözősről azért tudok, mert a párom az orrom előtt nézte meg, a továbbiakról meg azért, mert az én pici párom (aki nem egy számtech-es zseni) valamit beklikkelt wiwen, amitől a kisgépen alapból belép az oldalába - éspedig azért nem, mert  egyrészt, ahogyan azt Panzer írta, én is minősíthetetlennek tartom belenézegetni mások postájába. Másrészt azért nem, mert úgy döntöttem, hogy inkább nem is akarom tudni. Éppen elég problémám van enélkül is, a gyerekekkel, az érettségivel, és úgy általában, nem hiányzik még ez is a nyakamba. Boldog akarok lenni, tehát becsukom a szemem. Ez egyszer. Mellesleg úgy gondolom, egy alkalom még előfordulhat, véletlen botlás, miegyéb. Ha még egyszer előfordul, az már tendencia, és akkor megteszem a kellő lépéseket. Amit mindannyian tudunk, hogy mi lesz az.)

Azt nagyjából 100%-ban biztosra veszem, hogy legalább egyszer keféltek egymással. Ez egy személlyel, egy alkalommal még belefér. Nálam a megcsalás nem a dugással kezdődik, hanem a szerelemmel. Nem is! Inkább azt mondanám, hogy a "szexszel fűszerezett barátság"-nál.

De!

A csaj szemszögéből nézve - legalábbis ha magamból indulok ki - azt gondolom, hogy be kell tartani bizonyos szabályokat. És az ilyen hármasban a szabály az, hogy ha már azzal a tudattal belemegyek egy dugásba, hogy a pasinak van állandó valakije, akkor utána sem akarok többet, megadom a tiszteletet a pasi valakijének is, nem teszek becsmérlő megjegyzéseket, nem uszítom a pasit, és még véletlenül sem próbálom szétrobbantani őket. Akkor befogom a számat, és beérem annyival, amennyi jutott. Volt rá példa, kettő is. Az egyiknél - akkor még tévesen - azt hittem, hogy dugás után nyugodtan fent lehet tartani baráti kapcsolatot. Talán tévedtem. A  másiknál pedig mindketten kiemelten ügyeltünk arra, hogy ne okozzunk fájdalmat az Elsőnek.

A pasi szemszögéből nézve viszont egy dugás után nem tartok fenn semminemű kapcsolatot (ugye, mennyit változott az álláspontom?! ), sem személyesen, sem telefonon, sem neten. És ha már kiderül, nem hazudok, nem teszek színpadias gesztusokat a csajom szájának befogására, hanem elismerem a dolgokat és remélem, hogy meg tudja bocsátani. És legközelebb (ha egyáltalán!) úgy csinálom, hogy ne derüljön ki. Mert tisztában vagyok azzal, hogy ha kiderül, azzal a nőmnek - akit állítólag szeretek - fájdalmat okozok. Esetleg nem is azzal, hogy megkívántam valaki mást, hanem azzal, hogy hazudok. És ha nem tudom úgy csinálni, hogy ne derüljön ki, akkor inkább nem csinálom. Mert vagy szeretem annyira, hogy tekintettel vagyok rá, hogy neki ne fájjon, vagy önkritikát gyakorlok, és elmegyek a búsba. Hacsak nem azzal keltem fel reggel, hogy "na, ma kinek tegyem tönkre az életét? Mondjuk annak, akit először meglátok."

Ó igen, amint látjátok, a Tamási-féle paranoia élénken dolgozik. Milyeneket irkálok arról, aki állítólag szeret engem? És akit én biztosan szeretek? Csakhogy - és itt megint csak magamból tudok kiindulni - ha én szeretek valakit, nem teszek ilyesmit. Nem okozok tudatosan fájdalmat. Ha tudom, hogy a páromnak ez a dolog fáj, és ha - miként azt állítom - valóban nem érdekel a harmadik fél, akkor rövid úton, és határozottan gondoskodom róla, hogy eltűnjön a képből. Ezt vagy úgy teszem meg - és ez áll hozzám közelebb - hogy egyszerűen közlöm vele, hogy felejtsen el, vagy úgy teszem meg, hogy nem reagálok a kapcsolatfelvevési törekvéseire. Szerintem mindkettő elég könnyedén megoldható. Lenne. Éppen ezért viszont bármennyire is fájdalmas ezt így leírni, kicsit nehezemre esik hinni a fenenagy szerelemben. Hiszen ha szeretne, nem okozna fájdalmat. Ugyanakkor itt eszembe jut ellenérvként egy idézet, nem tudom kitől, ami úgy szól, hogy "ha valaki nem úgy szeret, ahogy azt te szeretnéd, még nem jelenti azt, hogy nem szeret szíve minden melegével". Vagy valami hasonló.

Visszatérve a főmenübe, az üvöltözős üzenet után vagy a párom kereste meg a csajszit, ez esetben viszont nekem hazudik - amiért azonnali és végleges kirúgás járna, ha tudnám bizonyítani -  vagy a csajszi irkál továbbra is üzeneteket, akkor pedig egy tartás nélküli, gerinctelen nemtommi. Illetve hát mindenképpen az, hiszen határozottan és nagybetűvel kijelentette, hogy a párom felejtse el a telószámát, és ne irkáljon. És itt megintcsak felvetődik az érzelmi vonal, hiszen életismeretemet alapul véve (ami vagy van, vagy nincs), nagyfokú érzelmi reakciót csak az vált ki, akihez szorosabban kötődöm. Egy szimpla baráttal (ahogy azt állítják), nem fogok nekiállni üvölteni, és sértődötten "elrohanni", csak azért, mert nem jött, nem írt, nem jelentkezett.  Szóval - ha megint magamból indulok ki - nem kéne továbbra is kommunikálnia vele.  Én nem tenném. Véleményem szerint, ha az ember egyszer kimond valamit, akkor ahhoz tartsa magát.

Ez így most egy eléggé össze-vissza eszmefuttatás, még én sem tudom, hol az eleje és a vége. Éppen dühös vagyok, nem kicsit, próbálom megérteni, próbálom kezelni a helyzetet. Csaponganak a gondolataim, kérdések és válaszok jönnek és mennek. A válaszokra aztán persze újabb kérdések merülnek fel. Ördögi kör. Talán nem is kéne ezt így leírni, nyilvánossá tenni (bár úgyis csak néhány beavatott tudja az oldal címét), viszont két lehetőség van. Az egyik hogy feszültség-levezetőként használom a blogot, ezzel nem megyek senki agyára, hiszen az olvasgatás önkéntes alapon működik. A másik, hogy átmegyek, és beleverek a csaj fejébe hármat egy nagykalapáccsal. Azt gondolom, az első megoldás mégiscsak humánusabb. Ettől függetlenül eddig igyekeztem kulturáltan viselkedni, nem reagálni, nem foglalkozni vele, csakhogy a csajszi kezdi kihozni belőlem az állatot. Akkor is, ha van, akinek ez nem tetszik. Az eddigi harminc-egynéhány évem után, de főként az elmúlt négy év után, amit végigcsináltam, a személyes poklom bugyrainak bejárása után, de már csak pusztán emberi mivoltom miatt is elvárhatom (sőt, megkövetelhetem!), hogy tekintettel legyenek rám. Ja, és igen! Mellesleg meg azt gondolom, a páromtól meg azt várhatnám el, hogy megvédjen a támadásokkal szemben. Viszont erre sehol, semmilyen nyomot nem láttam. A legcsekélyebb utalást sem. Hát hmmm.

Ugyan az elmúlt négy évből kettő már lecsengett dolog, de így posztumusz szívesen megkérdezném K-tól, illetve az akkori barátnőjétől: én is ilyen idegesítően viselkedtem? És ha igen, ők hogy tudták kezelni a helyzetet? Ők is veszekedtek? Neki is megingott a bizalma K-ban?

Vagy ha valaki más már átélt hasonlót, elmesélhetné, hogyan lehet ebből kikeveredni, lehetőleg a kapcsolat működőképes és boldog fenntartása mellett?

 

Volt egyszer egy lány. Megismerkedett valakivel. Konkrétan egy férfival. Illetve hát egy kölyökkel. Eleinte tartott tőle, sokáig inkább elfutott volna, de végül mégsem tette. Ennek egyik oka az volt, hogy saját magának is adni akart egy esélyt. Egy esélyt arra, hogy boldog legyen. Egy esélyt arra, hogy megtapasztalja, nem minden pasi olyan, amilyennek ő ismeri őket. Hogy vannak kivételek. A másik ok pedig az volt, hogy nem akarta a srácot büntetni azért, amit valaki más elkövetett ellene. Nem akarta ismeretlenül is elítélni, a régvolt tapasztalatok alapján.

Szóval a lány, és a fiú megismerkedtek, találkozgattak, egymásba szerettek, és végül összeköltöztek. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ez eddig szépen hangzik. Ugye? (kár, hogy az ironikus mosolyt, és az öngúnyt nem lehet írásban közvetíteni.) Szóval összeköltöztek, éldegéltek. Nem sokat, néhány hónapot csupán. De addig a fiú úgy viselkedett, hogy a lány azt érezte, kihúzta a főnyereményt. Ez a srác úgy foglalkozott a gyerekeivel, ahogy az apjuk hat év alatt összesen nem tette, kedves volt és figyelmes, amit megígért, azt az utolsó betűig megtartotta. Ennek ellenére a lány egy idő után érezte, hogy valami nem stimmel, hogy a kapcsolat minősége és a srác változik, hogy már csak ott van, de nincs vele. Sokat rágta magát emiatt.

Ezzel egy időben a fiú egy új munkahelyen kezdett dolgozni. Egy régi tető felújításán egy családnál: egy nagymamánál, két lánynál, és az egyik két gyerekénél. A lány nem aggódott, eszébe sem jutott. Eddigre nagyjából megnyugodott, a fiú normális, és megbízható; nem csak olyan, mint a több. Ettől függetlenül egy nap őrültséget(?) csinált.

Egy szép nyári nap reggelén, mikor úgy alakult, belenézett a srác telefonjába. Igen, gerinctelenül viselkedett, és lesüllyedt arra a szintre, amit sosem gondolt volna. Mindig megvetette, és lenézte az ilyen fajta viselkedést, most mégis megtette. Nem az ellenőrzés hajtotta, hanem csak egy újabb pillanatnyi biztonságot akart, egy megerősítést, hogy ez a srác más. Nos, ezzel szemben azt kellett látnia, hogy a srác fagyikázni jár, meg találkozgatni a munkahelyen lévő kurvával csajjal, hogy értesítést küld mikor érkezik oda, puszákat és szép álmokat küldözgetnek egymásnak, és hogy mindent kitárgyal vele. Hogy milyen ócska, hogy már nem dolgozik ott, hogy a bige már nem is csak haza jár, hanem hozzá, és hogy a csajnak mennyire jó volt vele, és neki is a csajjal.

Történetünk hőse erre leült, és elmondta (leírta) mit csinált, és hogy mit tud, valamint elmondta a srácnak, hogy ha el akar menni ő elengedi. A srác persze megnyugtatta, nincs itt semmi, csak barátok, az ex beszélte tele a liba fejét (merthogy az is ott dolgozott), és egyébként is a lányt szereti, vele marad. Csak hogy az üzenetek továbbra sem szűntek meg, a kitárgyalások szintén nem. A liba rosszindulatú megjegyzései, és lázító szövegei is megmaradtak, viszont a srác nekiállt nyomokat eltüntetni.

Ez a történet jelenleg itt tart.

A lány most összetörtnek, és kisemmizettnek érzi magát; egy fölösleges harmadiknak. Az önértékelése, az önbizalma a béka segge alá süllyedt, mindenkiben ellenséget lát, a srác minden telefonjára, üzenetére összeszorul a gyomra, és bármennyire is szeretné, képtelen akár csak egy szavát is elhinni a srácnak. Hiszen annak minden megnyilvánulására egyből eszébe kattan az ellenérv, hogy akkor miért volt ez a történés, vagy az a cselekedet, szó, vagy gesztus. A lánynak csak egyféleképpen áll össze egésszé a történet. És valami összetört benne. Most ott tart, hogy legszívesebben közölné a sráccal, hogy menjen el, hogy nem akarja látni többet, de fél attól, hogy bár már eddig is rohadtul fáj, de ha kirúgja a srácot, akkor visszajön a pokol. A gyerekeinek sem tudja, hogy magyarázza el a dolgot, de legfőképpen nem akar anélkül élni, akit szeret. És mégis úgy látja, hogy nincs más választása. Éjszakánként már nem alszik, csak sírdogál, nyugtatóval fekszik és kel – már ha egyáltalán kedve felkelni - közben nem tud figyelni a tanulmányaira, a gyerekeire, már nem mer megszólalni, megmozdulni, hozzáérni. És bármennyire is szeretné, nem meri elhinni azt sem, hogy az egész probléma csak az ő fejében van. De nem hülye, és a tények mást mondanak. Ismét bekerült abba „A gödörbe”, és bármennyire is szeretne, most sem tud kimászni belőle.

Ki követett el nagyobb becstelenséget?

A srác elkövetett valamit egyáltalán?

És mi a helyes viselkedés ilyenkor? Elmenni, vagy megtartani? Reménykedni, vagy szembenézni a valósággal?

Meddig fog ez még tartani?

És mikor lesz Vége? 

"Hisz annyi minden történt, de hogyan kezdjem én?
Mert elkísér a múlt oly makacsul, hogy alig van remény"

Az egyik:
nyugodt, békés, helyenként harmonikus, kiszámítható, ismerős, unalmas, biztonságos.

A másik:
izgalmas, felkavaró, változatos, érzelmes, színes, vérpezsdítő, ijesztő, érzéki, veszélyes ... és élő.

 

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
S rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod, hogyha megkeres,
Mint napsugár, ha csillan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érzem,
Hogy megszépül megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes; had fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés; legyen.
Ha szerelem; bocsásd ezt meg nekem!

 

Tegnap messze voltál, s én csendben szerettelek.
Álmodtam rólad, majd ébren kerestelek.

Érezni akartam ujjad szorítását,
Hallani végre szavak suttogását.
Arcodat simítani, csókot adni százat,
Testedet érezni, nem az üres ágyat.
Szemeidben úszni, mikor felém ragyog,
Ha veled lehetek, végre boldog vagyok.

De nem voltál ott tegnap, csak csendben szerettelek,
Mert távolról is éreztem, hogy kezemben a kezed.

 

...lenne kedvem blogot írni? Ha lenne kedvem megfogalmazni, szavakba önteni amire gondolok? Ha nem érezném bármilyen ötletre, hozzászólásra, gondolatra, hogy egyszerűen nem éri meg a fáradtságot, amíg összefogalmazom? 

… lenne kedvem újra átélni egyes epizódokat, vagy ha lenne merszem, és nem tartanék attól, hogy agyonnyom, összelapít, vagy éppen hogy túlzottan felemel? Ha nem lenne egyszerűbb menekülni, és nem foglalkozni dolgokkal, nem belegondolni?
… egyes szép emlékeket tudnék szép emlékként látni, és nem csak egy hatalmas problémahalmaznak, ami csak arra jó, hogy elvonja a figyelmet más, fontosabb dolgokról?
… hinnék még a fehér léckerítéses mesében, a szőke hercegben a fehér lován? Ha nem fárasztana halálosan az egész rózsaszínű nyálcsorgatás?
… nem taszítanék el reflexből helyzeteket, embereket, jó dolgokat, ha nem utóbb bánnám meg rendszeresen hogy megtettem, hogy esélyt sem adtam?
… nem paranoid szemüvegen keresztül nézném a világot, ha nem azt keresném mindenben és
mindenkiben, hol próbál meg hátba támadni, kisemmizni, összetörni?

… nem bántanék meg embereket ezekkel a sorokkal? …Vagy ha igen?